A szerelem misztériuma pályázat margójára...
Egy estén ott álltunk egy ablaknál, csendben bámultuk a fákat, az eget, és nem mertünk egymásra nézni, mert jól tudtuk, az lesz a végzet. Szerettem volna megérinteni, megcsókolni a kezed, de mozdulni is képtelen voltam, csak megbomlott gondolataim kavarogtak, és mintha két szív - mind a kettőnké - vergődött volna a torkomban kétségbeesetten. Fejem lassan, észrevétlenül kissé feléd fordítottam, hogy lássam arcod lágy vonásait, bolondítóan hívogató ajkad finom ívelését. A gondolat is döbbenetes, hogy ez a gyönyörű tündér az enyém, és titkon ő is arra vár, hogy kezdődjön valami, amiről mindketten már oly régen álmodunk.